Mosdó duguláselhárítás

A mosdó duguláselhárítás elkerülhetetlen, amennyiben sehogy sem akar lefolyni belőle a víz. Hiszen a mosdót az egész család használja, naponta többször is, így teljes fennakadást okoz annak eldugulása. Persze valószínűleg egy komoly dugulás megjelenése előtt már lassabban és akadozva folyik csak le a víz belőle, míg egyszer csak megáll benne, vagy esetleg visszafele folyik ki. Ekkor a mosdó duguláselhárítás az egyetlen megoldás, ami történhet házilag különféle eszközökkel és szerekkel, de a komolyabb esetek mindenképpen szakembert igényelnek.

Mosdó duguláselhárítás XVII. kerület

Először tehát nekieshetünk a WC pumpával a mosdónak, hátha a keletkező légmozgásnak köszönhetően sikerül megoldanunk a mosdó duguláselhárítást. Erre azonban csak akkor van némi esélyünk, hogy ha a dugulás nem túl masszív, vagy ha nem valamilyen idegen tárgy, anyag okozza a dugulást. A pumpa után jöhetnek a különféle háztartási szerek, melyeket szintén sikeresen alkalmazhatunk a dugulások ellen. Ilyen például a bórax, a citromsav, az ecet és a szódabikarbóna párosa, a pezsgőtabletta vagy a háztartási sósav. Mindemellett pedig szétszedhetjük a szifont is, amit jó alaposan ki kell tisztítani, majd nagyon gondosan összerakni, hogy ne szivárogjon. Azonban az egyedüli biztos megoldás a mosdó duguláselhárítás terén, ha profi szakemberekre bízzuk azt, akik a probléma felmérése után, roppant hamar képesek megoldani a dugulás megszüntetését.

Mosdó duguláselhárítás

A duguláselhárító szakemberek a dugulás okának feltérképezése után azonnal nekilátnak a megfelelő módon és eszközökkel a mosdó duguláselhárításhoz. Így rengeteg időt és pénzt is spórolhatunk meg velük, nem beszélve a sok kellemetlenségről, amit egy huzamosabb ideig eldugult mosdó okozhat. Ráadásul a duguláselhárítók teljesen kitisztítják és fertőtlenítik is az érintett csőszakaszt, így hosszú ideig nem lesz vele semmi gondunk, amire természetesen garanciát is vállalnak.

Hívjon minket!

Kérdezzen, válaszolunk!

Üzenet

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot.