Non stop

Éjjel nappal hívható +36 30 277 1424

A non stop duguláselhárítás tulajdonképp életbevágó is lehet. Hiszen egy dugulás bizony nem a mi kérésünkre és a legmegfelelőbb időben érkezik, hanem épp ellenkezőleg, a lehető legrosszabbkor szokott bekövetkezni. Eshet hétvégére, ünnepnapra is, vagy csak egyszerűen az éjszaka kellős közepén találjuk magunkat szorult helyzetben. Ilyenkor bizony valóban hatalmas segítség a non stop duguláselhárítás szolgáltatás.

Non stop duguláselhárítás XVII. kerület

Hiszen mihez is kezdhetünk, ha sehogy sem akar az a fránya lefolyó, vagy WC lefolyni, sőt, esetleg ömlik vissza a szennyvíz belőle. Ilyenkor sem kell pánikba esni, hiszen a non stop duguláselhárítás segítségével tulajdonképp bármikor elérhetjük a megfelelő szakembereket, akik az esetek többségében csupán 1 vagy 2 óra múlva már a helyszínre is sietnek, és azonnal elkezdik elhárítani a dugulás okát. A legtöbb szolgáltató nem is kér semmiféle felárat a non stop duguláselhárítás miatt, így lehet éjjel vagy nappal, hétvége vagy akár ünnepnap, akkor is ugyanazon az áron kezelik a problémát. Sőt, az igazán korrekt szakemberek a probléma pontos ismeretében akkor sem változtatnak az előre kiszámított díjakon, ha esetleg plusz munka adódik az elhárítás során.

Non stop duguláselhárítás

Tehát ha nálunk is a legrosszabbkor következik be a dugulás (és ez tulajdonképp mindig így történik), akkor sem kell pánikba esnünk és a WC pumpával harcolnunk az éjszaka kellős közepén, mert a non stop duguláselhárítás az év 365 napján, a nap 24 órájában biztos megoldást jelent bármiféle dugulási problémánk elhárítására. Természetesen ebben az esetben is fontos, hogy ugyanolyan garanciális feltételek érvényesek az elvégzett munkára, mint ha normál munkaidőben történt volna a duguláselhárítás.

Hívjon minket!

Kérdezzen, válaszolunk!

Üzenet