Hogyan kell karbantartani a konyhai vagy fürdőszobai lefolyót?

Amennyiben azt szeretnénk, hogy hosszú élettartamú legyen a fürdőszobánk és a benne található vezetékek, akkor épp úgy gondot kell fordítanunk, mint minden másra. Hiszen a dolgok csak akkor hosszantartóak, ha vigyázzunk rájuk, illetve karbantartjuk őket.

Hogyan végezzük a karbantartást?

A fürdőszobában épp úgy, mint a konyhában megtalálhatóak, olyan tiltólistás termékeket, melyeket jobb minél messzebb tartani a lefolyótól. Hiszen, ha belekerülnek abból semmi jó nem sülhet ki. A lefolyókat különféle vezetékekből készítik. Megkülönböztethetünk öntöttvasból, rézből, horgonyzott vasból, illetve műanyagból készült vezetékeket. Hogy milyen anyagból készült vezetékeket alkalmazunk az sokak számára nem lényeges, ám az idő múlásával igen is nagy szerepe lehet. Ugyanis minden cső belseje, amikor lehelyezik, akkor még sima. Viszont hosszú idő múltán különféle szennyeződések telepednek meg a belsején. És a lényeg itt található, hiszen egy horgonyzott falú csőnek már újkorán is érdesebb a felülete, így sokkal könnyebben tapadnak meg rajtuk a szennyeződések.

Ha egy műanyag, vagy réz csövet veszünk alapul,akkor sokkal jobb választásnak bizonyulnak, hiszen ezeknek a csöveknek teljesen sima a felületük. Amennyiben igazán oda szeretnénk figyelni, akkor a WC-csésze az igazán veszélyes terep, hiszen oda a legkönnyebben eshetnek bele különféle oda nem illő tárgyak. Melyekre már legtöbbször csak akkor derül fény, amikor a dugulás előállt. Ilyenek lehetnek a különféle piperecikkek, higiéniai eszközök, nedves törlőkendők, stb. Úgy őrizhetjük meg a vezetékek élettartamát a leghosszabban, ha legalább havonta egyszer olyan vegyületet öntünk bele, amely lemarja a falakon megtapadt szennyeződéseket, mint pl. sósav. Ám nem szeretnénk ilyen vegyületet használni, akkor a szódabikarbóna és ecet párosát is megpróbálhatjuk.