Amennyiben rendszeresen tisztántartsuk az otthonunkban található vezetékeket, akkor sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük legtöbbünk rémálma között szereplő dugulást.
Tippek és tanácsok
A rendszeres karbantartás nem csak a kényelem, de nagyobb problémák elkerülése szempontjából is igen fontos. Fontos, hogy mindenképp olyan tisztítószereket alkalmazzunk, melyek nem rongálják meg a vezetékeinket, és azzal nem okoznak még nagyobb problémát. A konyhai lefolyót figyelembe véve mindenképp kerüljük el a feleslegessé vált, illetve már elhasznált zsírok és olajok lefolyóba kerülését. Semmiképpen se öntsük, oda hiszen ezzel okozhatjuk az egyik legnagyobb dugulást. A fürdőszobában használt kellékeket, mint vatta, törlőkendő, illetve haj és szőrcsomókat ne dobjunk, a WC-be mivel nagyon csúnya fennakadásokat okozhatnak, melyeket nagyon nehezen tudjuk csak orvosolni.
Ahhoz, hogy elkerüljük a lerakódásokat, hetente többször megismételhetjük, azt hogy forró vizet engedünk, hosszabb ideig a lefolyóba. Ez által feloldhatjuk a lerakodásokat, és ki is moshatjuk őket a vezetékekből. Ahhoz, hogy már ne csak a meglévő problémával találjuk szemben magunkat, havonta egyszer érdemes ellenőrizni a vezetékeket. Figyeljünk, hogy mennyire gyorsan távozik el a víz a mosogatóból, illetve, hogy a WC öblít-e rendesen. Amennyiben ezt megtesszük, akkor nem kell feleslegesen a szakemberekre költenünk.