Biztos Önnel is előfordult már, hogy kellő odafigyelés mellett is sztrájkolni kezdett a lefolyó vagy a WC ? Legrosszabb rémálmaink közé sorolhatjuk az otthonunkban jelentkező dugulást.
Nézzünk néhány praktikát
Leggyakrabban lakásokban jelentkezik a dugulás, a modern víztakarékos WC tartályok következményeként. Az öblítés esetén a kevés víz spórolást jelenthet a vízszámlánk tekintetében, de a WC-nk csak látszólag lesz tiszta. Első sorban talán próbálkozzunk házi praktikákkal, melyek sokkal környezetbarát megoldásokat tudnak biztosítani, és hátha ezek által is sikerrel tudunk járni a dugulás elhárításában. Dugulásról első sorban biztosan a WC pumpa jut eszünkbe, amennyiben első körben ez nem hozza el a várt eredményt, akkor itt az első praktika, amely már erős fegyver lehet: pezsgőtabletta és az ecet párosa. Fogjunk pár darab tablettát, dobjuk az eldugult helyre és öntsünk rá forró vizet, majd hagyjuk így 20 percen át. Garantált hatás érdekében még egy pohár ecettel is rásegíthetünk a folyamatra.
A következő házi praktika, amely szintén hatásos lehet az a só és a lúgkő keveréke. Vegyünk mindkettőből 15 grammot, ezt öntsük a lefolyóba, majd erre jöhet rá a forró víz, melyet hagyjuk dolgozni pár percig és jó öblítsük le. Ráadásként a még hatásosabb eredmény elérése érdekében rásegíthetünk a csőgörény néven ismert eszközzel is. Amely használata igen egyszerűnek bizonyul, de nagyon hatásos tud lenni, hiszen ezzel a szerszámmal elérhetjük a dugulás gócpontját. Harmadik praktikánk az ecet és szódabikarbóna páros. Fogjunk egy tölcsért, öntsünk bele 2-3 pohár szódabikarbónát, ezt követően jöhet rá az ecet. Ne ijedj meg, habzani fog, hiszen tulajdonképpen ez volt a cél. Minden szennyeződést és lerakodást lemar a lefolyónkból, vagy az eldugult vezetékekből.