A kültéri dugulások épp olyan gyakran előfordulhat, mint a beltéri dugulások csak ezeket a problémákat a legtöbbször sokkal később észleljük, mint a bent jelentkezőket. Melyek a legtöbbször a házunkban felszaporodó bűz vagy a kortyogó hangok hátterében állhatnak.

Mit tehetünk ezek a problémák ellen?

A legtöbb alkalommal, amikor kültéri lefolyó eldugulásával szembe néznünk, akkor annak a hátterében a felgyülemlett falevelek, törmelékek vagy éppen a zsíros lerakodás állhatnak, melyek hosszas idő alatt szaporodtak fel, de ne feledtkezünk meg a fagyökerekről sem, melyek nagyon sokszor okozhatnak kellemetlenségeket. A leggyakrabban és a legnagyobb problémák kültéri dugulás esetén fagyökerekhez vezethetőek vissza. Ugyanis, ha nem gyökértelenítünk időközönként, akkor ezek a gyökerek közé berakodhatnak törmelékek, kavicsok. Illetve még az is előfordulhat, hogy visszafelé kezd el folyni a szennyvíz az lakásunkba, melyet valljunk be, hogy nagyon kellemetlen lehet. Az ilyen esetekben gyors megoldáshoz kell viszonyulnunk, mivel a saját és az otthonunk higiéniája is veszélyben forog.

Többek között ezért is szeretnénk felhívni a figyelmünket arra, hogy a vezetékek közelébe sose ne ültessünk fákat vagy bokrokat, hiszen az idő múlásával könnyedén problémát jelenthetnek. Viszont, ha tudjuk, hogy hol találhatóak a fővezetékek, akkor az effajta kültéri dugulást gyorsan és egyszerűen akár mi magunk is orvosolhatjuk, szakemberek. Ugyanis az eldugult csöveket csak egyszerű magasnyomású vízsugárral kell átmosnunk, és így könnyedén elháríthassuk a fennálló akadályokat. Annak érdekében, hogy elkerüljük az ilyen kellemetlenségeket és a csatornánk fennakadás nélkül működhessen ajánlott évente legalább 1-2 alkalommal vezetékek közelében található fákat vagy bokrokat győkérteleníteni. Így nem csak a kültéri,de a beltéri dugulásokat is elkerülhetjük!